CIG Pannónia iroda tervek

Dátum: 2019
Város: Budapest
Ügyfél: Cég
Kategória: Iroda

Korszerű iroda, modern környezet

 

Legújabb munkánk a most induló CIG Pannonia Pénzügyi Zrt. iroda arculatának megtervezése volt.

A már elfogadott szín terven felül az egyetlen kötöttség a meglévő terület volt.
A két dominás szín a fehér és a szürke, míg az egyedi meghatározó arculati szín a zöld lett.
A tervezéshez teljesen szabadkezet biztosított a Megrendelő, mely egyben kiváló lehetőség az önmegvalósításra, ugyanakkor nagy felelősség is.
Egy ilyen méretében nagy és kialakításában igen bonyolult arculat hetekig készül mire bemutatható lesz. Csak ekkor derül ki, hogy az elképzelésünk és a megrendelői igény találkozik-e.

Szerencsénkre már elsőre sikerült megfelelni, így jóformán finomítások nélkül adhattuk át a munkát.

A legfontosabb gondolat, hogy a mai fiatal generációnak már fontos a munkáját támogató hangulatos és átgondolt irodai környezet.
Az elgondolás egy modern és egyedi elemekkel megtűzdelt enteriőr volt, kényelmes nagy átlátható terekkel. Az átlag hangulattalan helység helyett olyat kívántunk megvalósítani, ahol a dolgozó és az ügyfél is szívesen tartózkodik. A szokásos bútor-falak-padló hangulaton kívül a ’Eclipse-Hexagonmennyezetkialakítással kívántuk igazán egyedivé tenni a látványt.
Egylégterű fizikai munkakörnyezetet hoztunk létre, a dolgozók és a vezetők csak részben különülnek el, jól rálátnak egymásra, együtt dolgoznak. A „nyitott ajtók módszere” közvetlenebbé teszi a vezetők viszonyát a dolgozókhoz és fordítva. A közvetlen kapcsolat az irodai légkörre is jótékony hatással van.

Mivel életünk egy jelentős részét töltjük a munkahelyünkön, nem mindegy milyen környezetben tesszük ezt és milyen érzéseket viszünk ebből haza.

Bízunk benne, hogy a lassan beköltöző munkaerő legalább olyan örömmel fedezi fel és lakja be a környezetet, ahogyan mi megteremtettük részükre.

 

 

 

Felhasznált anyagok

Szekrény frontnak kamrában fényezett ajtót választottunk, a látható oldalfalakat antracit színre állítottuk. A modern hatás fokozására a felső szekrények fogantyú nélküli rendszert kaptak, míg az alsók ajtóba integrált profilokkal lettek kialakítva. Az asztalok a Stúdiónk egyedi gyártású GiantTable koncepciója, nagy teherbírású, állítható irodai lábrendszerek felhasználásával, melyekhez több irodai kiegészítő rendszer is csatlakoztatható.